Louis William Linwood

Nem túl magas, körülbelül 175 centiméter, nem túl vékony, de nem túl izmos srác. Haját általában oldalra fésülve hordja, de van, hogy felzselézi, a hangulatától és idejétől függően. Mindig ott ül az arcán az a tipikus Louis-os mosoly, amit szökőévben egyszer, keretbe fog egy kis borosta, de azt mindig gondosan leborotválja, mert szereti az igényességet. Ruházata az átlaghoz hasonló, általában egy farmer, és egy ing kollekció található rajt, arra még pluszban egy farmerdzseki, de annak nem mindig veszi hasznát. Ezt az idilli képet már csak a szeme teszi egésszé, ami néha kéken, néha zölden hat.
Mindig jó kedve van. Talán ez az, ami néha az őrületbe kergeti az embereket, a túlzott jókedv, vidámság, és mosolygás. De ő kikéri magának, ilyen a személyisége. Még, hogyha éppenséggel rosszabb kedvében van, nem mutatja ki, inkább úgy tesz, mintha mi se történt volna, és ezt nagyon jól leplezi.

Nos, megint egy esős napnak nézünk elébe. Igaz, hogy ilyenkor mindenki a föld alatt van hangulat terén, de én még ennek következtében is képes vagyok 100 wattos mosollyal állni a dolgok elé. Úgyhogy, amint említettem, egy széles mosoly kíséretében sétáltam ki a stúdióból a srácokkal, jókat nevetve néhány régebben elsütött viccen, aminek csak most esett le a lényege. Igen, talán nehéz felfogásúak vagyunk, de mentségünkre szóljon, hogy nem éppen voltunk kipihentek nyolc óra éneklés után, kemény egy óra szünettel. Szóval, amint mindannyian megérkeztünk a saját kocsinkhoz, egy kézfogást követően mindahányan beültünk. Beindítottam a motort, ami erőteljes hangon mordult fel, melynek hallatán ismét egy apró mosoly teremt az arcomon. Miután bekötöttem a biztonsági övet, egy sóhajtás közepette emeltem a kezemet a kormányra, majd kiparkoltam a jelenlegi helyemről, és elindultam a hazafelé vezető úton. Rögtön elértem a maximumnak megszabott sebességet, a 75 km/h-t, és egy milliméternyivel se léptem túl ezt a határt. Hogy mutatna már, hogy pont én kapok bírságot egy rendőrtől? Hát nem mondom, szépen… úgyhogy, az idő csúfságáról elterelve a figyelmemet, bekapcsolom a rádiót, amiben pont a mi számunkat játsszák. Meglepő fordulatok… de, amint meghallom, egy széles mosoly ül ki az arcomra, és rögtön, teli torokból elkezdem énekelni a szövegét. Még jó, hogy sötétített ablak van a kocsin, különben csak szimplán néznének őrültnek. Amint vége van a számnak, sóhajtva elmosolyodok, és arra leszek figyelmes, hogy belehajtottam egy pocsolyába, aminek tartalma rögtön egy, a járdán sétáló lányra ömlik. Elkerekedett szemekkel fékezek le már méterrel előtte, majd gyorsan kipattanok a kocsiból, és felé sietek. Összehelyezem a tenyeremet, majd rögtön a szám elé emelem. Ahhoz képest, hogy milyen jó kedvem volt, most úgy érzem magam, mint egy kivert kiskutya.
-Elnézést, hogy összevizeztelek, nem volt szándékos. –kezdek bele a bocsánatkérésbe, miközben egy mosolyt csalok az arcomra, hogy azért némi előkelőséget is sugározzak a lány felé, lekaptam a kabátomat, és ráterítettem. Ennek láttán, mosolyogva figyelem, ahogy kerek szemekkel tekint rám.
-Nem tesz semmit, megesik, Mr. –megkönnyebülten sóhajtok fel, és egy féloldalas mosolyt küldök a lány felé, aminek következtében rögtön a haját kezdi el igazgatni, mintha azon lenne valami.
-Kérlek szépen, ne magázz. –felelem egy mosoly kíséretében, és a kocsi felé mutatok.
-Gyere el hozzám, itt lakok egy köpésre. Nálam megtörülközhetsz, és melegedhetsz. –mondom mosolyogva, majd amikor bólint, elindulok a kocsi felé, kinyitom előtte az anyósülés ajtaját, majd, amint beül, megkerülöm a kocsit, és helyet foglalok a volán mögött. Ismét beindítom a kocsit, minek következtében a fűtés is elindul. Hamar, egy öt perc töredéke alatt oda is érünk a házhoz, és beparkolok, majd kipattanok, és nyitom előtte az ajtót. Miután ő is kiszáll, bezár a járművet, majd a bejárati ajtó felé invitálom, amit rögtön ki is nyitok, hogy ne kelljen mind a kettőnknek kint áznia. Az ajtó minden macera nélkül kinyílik, majd kitárom előtte az ajtót, és, amint belép, és is megyek utána. Végigpillantok a nappalin, ami tökéletes tisztaságban pompázik. Meglepő ez egy agglegénytől, ugye? Rögtön a kanapé felé vezetem, majd berohanok a szobámba, ahol a szekrényből előhalászok egy melegítő gatyát, és a nagymamám által kötött pulcsit, és kisasszézok hozzá.
-Tessék, öltözz át. A szobába bemehetsz, vagy esetleg a fürdőbe, ami a folyosó végén, harmadik ajtó jobbra. –mondom mosolyogva, majd, amikor elindul, lekapom a vizes kabátomat, és a cipőmet, és visszamegyek a nappaliba, ahol levágódok a kanapéra. Amint visszatér, mosolyogva pillantok végig rajta, majd megpaskolom a mellettem lévő helyet, jelezve, hogy üljön le.
Ezek után, az egész estét nálam töltötte, és a sok beszélgetést követően, egymás mellett aludtunk el a kanapén.

Elfogadva!

Elfogadjalak vagy keressek valamit az írásodba és bele kössek? Tudod, nagyon szívesen játszanám a gonosz adminka szerepét, de be kell vallanom valamit: Hatalmas rajongód lettem.
Fantasztikusan tudsz fogalmazni.
Nah, de azért találtam valamit amit muszály meg említenem.
Írtad, hogy a csaj és te a kanapén aludtatok. Volt több is a kanapén mint szimpla alvás?
Nah, viccet félre téve, természetesen el vagy Fogadva! Írány a foglaló és vesd bele magad Hollywood életébe.