Broderick Kirkland - The sarcastic one.

Külső: egy 184 cm magas férfi áll előtted, nagyjából nyolcvan kilós, izmos testalkatú. Arca kicsit szögletes, borostától szúrós. Ajkai dúsak, és a nap huszonnégy órájában cserepesek. Szeme zöldes-barna, de javarészt zöld, haja szőkés-barna, tüskés. A bőre halvány, de jellemezhető hófehérnek is, némi lila-zöld folttal; szeret verekedni, naná. Testalkata összeegyeztethető egy jobb fajta tesitanáréval: izmos, a vállai szélesek, a vádlijai erősek és a mellkasa akár a dob. Ruhatárát a fekete feketével jelzővel lehetne megbélyegezni, mivel mást nem is nagyon hajlandó hordani. Állandó kiegészítő a tornacipő fekete farmerral és inggel, esetleg hosszú ujjú pólóval, ami mellesleg, a változatosság kedvéért szintén fekete. A bal csuklóján bőr csuklószorító díszeleg, a jobb gyűrűsujján pedig egy nemesacél gyűrű - kínai írásjelekkel tarkítva. A jelentését máig nem tudja. A bal farzsebében egy zsebóra ketyeg, melyet anno egy évfolyamtársától kapott születésnapjára. Visszatérve öltözékére: megtalálható ugyan nála a melegítő, azt otthonra viseli; és az öltöny, amikor különleges alkalmakkor kell megjelennie. Apropó! Ritka alkalom, ha ünnepélyeken megpillantja az ember. Utálja a tömeget.
Belső: eléggé összetett személyiség. Gyakori hangulatváltozásai a hat éves magányból fakadó depressziónak köszönhető. A férfi megkeseredett, unásig kötözködő és elviselhetetlen. Ha reménytelenül szerelmes lesz, és az érzés plátói, képes pisztolyt dugni a saját szájába, hogy megszüntethesse ezt. De ahhoz gyáva alak. A munkájának él, és egy bizonyos kollégájának, akitől nem mer semmire sem számítani. Az érzések viharként kavarognak a fejében; hol utálja Őt, hol pedig képes lenne az életét is feláldozni érte.
Alapjában véve egy morgós bolhás kutya, aki folyton csak kekeckedik, a helyi kocsmában megverekszik akárkivel és utálja a sztárokat. Gyűlöli, ha kihasználják; nem büszke a múltjára, amit őszintén valljunk be: nem is csodálkozik rajta az ember. Ki lenne az a hülye, aki büszkén beismerné minden második embernek, aki szembejön vele, hogy "Képzeld, zsaru létemre drogoztam!"? Broderick magának való, és kiábrándult már mindenkiből. Hat éves magány az, ami így megrontotta lelkileg. Már nem kevésszer mondták neki, hogy kezeltesse depresszióját, de ő váltig azt állítja, hogy semmi baja. Ő így él. Szerelmesen és elkeseredetten.

Ujjaim ütemesen doboltak a kormánykeréken. Vártam, hogy a kolléga beüljön; vártam, hogy végre elindulhassak. De ha a kolléga beül, eluralkodik rajtam a pánik… egyik válfaja. Izzadni kezd a tenyerem, nyeldekelek és minduntalan felidéződik bennem az, ahogy rám nézett, miután eleresztettem a hosszú csókból.
Nem akarom, hogy beüljön.
Gyújtás, indítás és a motor feldorombolt. Kifaroltam a népes utcára, megindultam a következő célállomás felé. Nem hajtottam se túl gyorsan, se túl lassan. Épp, hogy csak nyomtam a gázpedált, de az autó suhant, akár az árnyék az éjszakában. A rádióban valami reménytelenül szerelmes szám ment, így inkább lecsavartam a hangerőt, a fűtést pedig kicsit feljebb tekertem. A lábaimon végigfutott a borzongás, ahogy eljutott a tudatomig, hogy az autóban maximum öt fok lehetett. Rajtam egy bőrkabát, egy ujjatlan póló és a nem túl vastag fajtából való farmer. A tornacipő meg annyi ebben az időben, mint halottnak a csók. Nem a szolgálati ruhámban voltam, azt meg lehetett állapítani. Sokkal inkább hasonlítottam civilre, mint egy zsarura. Épp ezért nem is nagyon szúrtak ki a tömegből, mert álcáztam magam és igyekeztem eltűnni most az emberek szeme elől.
Vadásztam.
A kijelölt úti cél egy rockbanda frontemberének a háza volt, akinek kellemes drogügyeiből adódóan újból össze kellett akasztania a bajszát a rend bölcs – és lusta – őreivel. Mellesleg, én sem voltam egy ártatlan angyal, az biztos.
Amint leállítottam az autót, már szálltam is ki, előszedtem egy szálat a farzsebembe bujtatott cigis dobozból és megnyugvás töltött el, ahogy rágyújtottam és pöfékelhettem egy jót a ház előtt még.
A bevetés előtti csend.
Nem sok időmbe telt elszívni a cigit; a leégett csikket eldobtam, rátapostam és megindultam a ház felé. Két koppintás után egy kéz nyúlt ki értem és berángatott a vityillóba. Meglepett nyikkanás hagyta el ajkaimat, majd puffantam a földön. Egyből álltam is fölfelé, de valami hideg és rideg simult a homlokomhoz. Hallottam, ahogy a kakas kattan.
- Jó estét, Kirkland nyomozó. – a hang füstös és hátborzongató volt. A bandatag értett a dolgához: amint megpróbáltam volna kiütni a kezéből a fegyvert, rátaposva a mellkasomra nyomott le ismét a földre.
- Mit óhajtasz? – kérdezte negédesen. Szóra nyitottam a számat, majd be is csuktam. Át kellett gondolnom, hogy tulajdonképpen mit is… aztán vállvonásnak aligha nevezhető mozdulatot tettem.
- Elkapni téged és bekasztnizni.
- Óóóó… hát, az sajnos nem fog menni. – képtelen voltam nem hinni az ipsének. A pisztolycső olyan hihetően simult a homlokomhoz, hogy egyszerűen nem tudtam nem elhinni, hogy valóban nem fogja engedni magát.
- Teszek egy ajánlatot. Drog, vagy az életed. Választhatsz. A döntés rajtad áll, Brody fiú… - rövid kacajt hallatott.

Miután jól teletömtem magam anyaggal, fájdalommentesen ütött ki egy lapáttal a fickó.
Legközelebb egy zárt valamiben tértem magamhoz. Hideg, szűkös és legfőképpen ijesztő volt. Az anyag még ott terjengett a szervezetemben, ezáltal képtelen voltam akár pánikolni is. Csak bágyadtan nevettem és megkaparásztam a tetejét annak a valaminek, amiben feküdtem. Ahogy kapirgáltam és ürült a szervezetemből a szer, úgy pislákolt egyre jobban az értelem a fejemben.
Egy koporsóban vagyok, hat láb mélyen a keményre fagyott föld alatt.
Egy kibaszott koporsóban.
Ürültem. Kezdtem pánikba esni. Sokáig tartott, de kezdtem magamhoz térni, kievickélni a megmásult tudatból és a végére már egészen belejöttem az anyázásba és szívszerelmem nevének kiáltozásába. Rekedtre ordítozhattam magam; de nem jött senki, hogy kiássanak onnan.
Sírva fakadtam. Idelent úgyse látja senki. Hát, ez a drogozás eredménye. Sűrűn töröltem le az arcomról a könnyeket, a szám kiszáradt, a torkom fájt és az ajkain felrepedtek. A hideg a csontjaimig hatolt, a fogaim hangosan összekoccantak. Az egyre fogyó levegő csak rontott idegi állapotomon. Láttam a leheletemet. Egy üvegkoporsóban feküdtem, készen arra, hogy bármelyik pillanatban meghaljak. Illetve nem álltam készen. Ezért is kiáltoztam a kollégám nevét, akiért a szívem majdnem megpusztult, úgy dobogott; de nem hallott, nem jött értem. Valószínűleg, ha tudná, hogy itt vagyok, inkább hagyna itt megfulladni, itt lent. Elveszítettem az időérzékemet, a józaneszemmel együtt.
Épp a végrendeletemet fogalmaztam meg, amikor hallottam, hogy valami nekikoccan a koporsó fedelének.
Hoppá, ásóval közlekednek a kukacok?
A föld fogyni kezdett a koporsómról. Nem mertem hinni, lehunyt szemekkel vártam valamire. Üvöltözést hallottam. Fény hatolt be, átszűrődött a szemhéjamon keresztül és csalogatott, hogy megnézzem. Kinyitottam a szemem.
Felnyitották a koporsót. Benyúltak értem, kihúztak, megtámasztottak. Remegő térdekkel kortyoltam a friss levegőt; a fény, amit láttam, egy igen erős zseblámpából származott.
Azt hittem, nappal van.
A sötétség megrémített, pánikom mélyült. Ordítozni kezdtem. Lefogtak, lenyomtak a földre és takaróba csomagoltak. Nem mozdultam onnan. Áhított kollégám nem jelentkezett, de az arca ott lebegett lelki szemeim előtt. Azt hittem, tényleg ott halok meg, a föld alatt, egy üvegkoporsóba zárva.
- Mennyi… - itt torkot köszörültem, hogy hallhatóbb legyek – mennyi ideig voltam a föld alatt?
- Broderick… majdnem két napig. – eljött az a pillanat, mikor végre hagytam magam és elájultam – és mikor legközelebb felébredtem, arra az elhatározásra jutottam, hogy soha többé drog!

Elfogadva!

Hmmmmm.... igaz, hogy sokáig olvastam az írásodat, de megérte. Nagyon tetszik az ahogyan írsz és fogalmazol. Annak pedig külön örülök, hogy Rendőr lettél és végre van még egy férfink, nem csak egy. Mondjuk nehéz dolgod lesz a sok csaj között azt meg kell hagyni
Az ET hosszáért pedig tőlem kapsz egy hatalmas dicséretet, hisz egy szép hosszú megfogalmazott munkát adtál be.
Nem is húzom a szót: El vagy fogadva. Nyomás a foglalók és menj a játéktérre.